Blogolj!

Az Operettszínház nem hagyja cserben dolgozóit, sőt!

A járvány és a színház bezárása sokaknak okoz anyagi problémát, az intézmény vezetősége viszont mindent megtesz azért, hogy a társulat és mindenki, aki a színház működéséhez hozzájárul, ne kerüljön lehetetlen helyzetbe.

Kialakítottak egy olyan, eddig még az Operettben nem alkalmazott rendszert, ami segíti a kollégákat: létrejött egy úgynevezett törzsgárda program, ami azt jelenti, hogy a művészeti tevékenységet végző kollégákat tekintik társulati tagoknak, a háttérben dolgozó munkatársaikat, akik a művészeket szolgálják, a törzsgárda program tagjainak. Az Operettszínház a program részeseinek alapilletményét ötvenhárom százalékkal megemelte.

Ez az emelés természetesen létbiztonságot nyújt, és arra is szolgál, hogy a színészek lehetőleg maradjanak a színháznál. A csapategység ezekben az időkben talán még fontosabb is, mint békeidőben, ezért ezzel kapcsolatban az évtizedek óta az Operettben dolgozó, nem közalkalmazottnak számító színészek egzisztenciális biztonsága érdekében új szerződést kaptak, ami egészen szeptember végéig szól. Ennek alapja a jelenlegi karantén idején az online tartalmak előkészítése, előállítása.

Megnyugtató hír tehát, hogy az Operettszínház művészei anyagi és szakmai értelemben egyaránt biztonságban vannak, ami nagyban köszönhető a színház kifejezetten jó gazdasági körülményeinek, valamint az innovatív változtatásoknak.

https://kulissza.blogstar.hu/./pages/kulissza/contents/blog/94284/pics/lead_800x600.jpg
Hírek,járvány,támogatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?