Blogolj!

Dolhai Attila: Fontos, hogy ne feszültséget szítsunk az emberek között

A Budapesti Operettszínház népszerű színészének, Dolhai Attilának már régóta dédelgetett álma volt, hogy Trianonról készítsen darabot. A mindannyiunkat érintő traumát egy személyes történeten keresztül szerette volna színpadra vinni, de a járvány közbeszólt. Ennek ellenére kollégáival - egy számukra is idegen helyzetben - mégis létrehozták a Szétszakítottak című művet otthoni körülmények között. Dolhai Attilával a darab keletkezéséről, a rendhagyó munkakörülményekről és a fájdalmas történelmi eseményről beszélgettünk. Blogstar-interjú.

Salgó Zita

Egy Trianonról szóló darab megalkotása önmagában is nagy feladat, de ha erre még a járványügyi helyzet is rátelepül, akkor aztán tényleg igazi kihívás. Senki nem vetette volna szemükre, ha a vis maior miatt „visszatáncolnak”, mégis megszületett a mű, méghozzá home office-verzióban. Miért döntöttek így?

A darab eredetileg egy nagyszínpadra szánt, kétfelvonásos zenekari mű volt. Sok munkát és energiát fektettünk bele, viszont az Operettszínház által kiírt pályázaton az első verzió sikertelen volt. Ugyanakkor nem a fióknak szántuk a művet, ezért úgy gondoltam, hogy elküldöm különböző színházaknak az anyagot, hátha valakinek felkelti az érdeklődését. A tapasztalatom viszont az volt, hogy ha még tetszik is a mű valakinek, a téma igen kényes és érzékeny, ami nem garantálja a zajos sikert és előfordulhat, hogy céltáblává teszi azt, aki belevág és emiatt pedig nem vállalják majd be színházak. Mindezek mellett viszont sok pozitív visszajelzést is kaptam, ami arra sarkalt, hogy folytassuk a mű zeneszerzőjével, Cári Tiborral a munkát. Így újra és újra átgondoltam, átszerkesztettem a jeleneteket, dalokat. Meghúztam a darabot kis színpadi verzióra remélve, hogy így könnyebben tör utat magának. Közben elért minket is a vírus, így úgy tűnt, el kell ezt engedni. És valóban, a karantén első heteiben a dalok és a szövegek csak várták, hogy mi lesz a sorsuk.

Aztán - ahogy felfedeztük az újfajta, internetes kapcsolatot a közönségünkkel - megfogalmazódott bennem, hogy ha a barátaim, kollégáim segítenek, akkor mindenféle színházi engedély és kegy nélkül is megmutathatjuk a közönségnek a mű egy bizonyos fajta verzióját. Ez a gondolat annyira felvillanyozott, hogy még aznap nekiestem és amennyire a megvalósításhoz szükséges volt, újra átszabtam a már megnyirbált darabot.

A következő lendületet a felkért művészek igenlő válasza adta, de akkor még senki sem tudta - én sem -, hogy a gyakorlati megvalósítás hogyan fog történni.

Így végül mennyiben igényelt más szervezést az összehangolt alkotói folyamat az eredeti tervekhez képest?

Normál körülmények között még azt gondoltam, hogy nekem annyi a dolgom, hogy Tiborral megírjuk és eljuttatom színházakhoz. A körülmények viszont értelemszerűen megváltoztak, így más megoldás után kellett nézni.

Mámorító érzéssel töltött el annak felismerése, hogy a világháló nyújtotta lehetőség segítségével szabadon alkothatunk. Csak rajtunk és alkotótársaimon múlt, hogy megvalósul-e.

Bár kezdetben nyilván nem tudtuk, hogy pontosan miként is lesz ez, de úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Onnantól rengeteg írás, üzenet, hívás, küldés, fogadás, mentés, valamint egy vágóprogram megtanulása következett. Ez persze rengeteg kétséggel, idegeskedéssel, adminisztrációval, kérdéssel és megoldandó feladattal járt,  de bíztam benne, hogy lépésről- lépésre lassan csak felépül majd.

A Szétszakítottak Trianon traumáját személyes történeten, egy család életén keresztül mutatja be. Tudatos szempont volt a személyes hangvétel?

Természetesen igen! Az első kérdés az volt - még a mű születésének legelején -, hogy miként emlékezzünk erre a gyászos történelmi eseményre. Mi az a gondolat, ami nyitottá teszi a nézőt? Hogyan érzi leginkább magáénak a szereplők sorsát?  Különböző szempontok szerint lehet nézni a kor eseményeit. Kereshetünk például egy jelentős történelmi személyiséget. Úgy gondoltam, hogy a számok - amik jellemzően sokat szerepelnek a visszaemlékezésekben, hogy annak súlyát és jelentőségét megmutassák - távoliak és adatszerűek.

Sok egyéb dolog között különösen fontos volt, hogy ne feszültséget szítsunk az emberek között és ne az elégedetlenkedőknek nyújtsuk táptalajt. Azért nem érdemes darabot írni.

A célunk az volt, hogy az emlékezés kapcsán beszélgetést generáljunk a kor eseményeiről, előzményeiről és következményeiről. Ehhez egy olyan zenei érzékenységre volt szükség, ami kinyitja az emberek tudatát, érzékszerveit és Cári Tibor munkái tökéletesen alkalmasak erre. Kitűnően párosult Dér Zoltán családi visszaemlékezéséhez.

(borító: Németh Anna)

https://kulissza.blogstar.hu/./pages/kulissza/contents/blog/95802/pics/lead_800x600.jpg
Budapesti Operettszínház,Cári Tibor,Dolhai Attila,home office,Trianon
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?