Blogolj!

Angyal Márta: Az új közönség meghódítása mindig izgalmas feladat

A Budapesti Operettszínház művészei a többhónapos kényszerpihenő alatt sem tétlenkedtek, a nyár beköszöntével pedig gőzerővel kezdtek el dolgozni azon, hogy a közönség ne maradjon előadások nélkül. Ha már nyár, akkor a Balaton sem maradhat ki; augusztus 23-án festői környezetben, a Festetics-kastély kertjében lépnek fel a Szabadság, szerelem című előadásukkal. A szervezést jelentő kihívásokról, a különleges helyszínről és a nagyszabású estről a gála rendezőjével, Angyal Mártával beszélgettünk. Blogstar-interjú.

Salgó Zita

Tagadhatatlan, hogy a járvány miatt sok fellépés elmaradt, vagy épp torlódik ezekben a hónapokban. Ez jelent szervezési nehézséget egy ilyen nagyszabású előadás kapcsán?

Szerencsére művészeink a kényszerpihenő után is nagy örömmel vettek részt a nyári produkciók próbafolyamatában, így mivel állandó jelleggel dolgoztunk – vendégművészekkel kiegészülve – ráadásul nagy stábbal, a szoros egyeztetés elengedhetetlen volt, de nem jelentett problémát a munkafolyamat során. A szólisták, a zenekari és balettkari művészek külön-külön készültek fel a produkcióra, minden szereplő egyszerre azonban majd csak Keszthelyen fog találkozni az összepróbán.

Ahogy Ön is említette, az Operettszínháznak több nyári produkciója is volt, sőt, még zajlik most is. Ilyen többek között a Szabad ég alatt – Open Air koncertek a Pesti Vármegyeházán, ami szinte minden hétvégén megtöltötte a nézőteret, valamint a Budavári Palotakoncert is nagy siker volt. A Festetics-kastélyban mire számíthat majd a közönség? A Szabadság, Szerelem mitől lesz más, mint a többi előadás?

Egy új helyszín, az új közönség meghódítása mindig izgalmas feladat számunkra.

A műsor összeállításában arra törekedtünk, hogy a közismert Lehár- és Kálmán-slágerek mellett egy-két különlegességgel is szolgáljunk a nagyérdeműnek. Lukács Anita és Vadász Zsolt duettje Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjéből, vagy a Macskaduett Kiss Diána és Lévai Enikő előadásában igazi ínyencségnek számítanak.

Több olyan produkció is van a műsorban, melyben a csodálatos zenekaré és a balettkaré a főszerep, Bozsik Yvette, Lőcsei Jenő, Kocsis Tamás, és Lénárt Gábor koreográfiáiban megmutatkozik az operett műfajának sokfélesége, felcsendülnek Strauss, Dunajevszkij és Huszka Jenő dallamai is. Szendy Szilvinek és Laki Péternek a táncos-komikus szubrett számok színe-javából válogattunk, Fischl Mónika és Ninh Đức Hoàng Long  pedig többek között olyan közismert áriákat énekelnek, mint a Messze a nagy erdő vagy a Vágyom egy nő után.

Az Operettszínház fellépései mindig kiemelt környezetben zajlanak, a Festetics-kastély és annak parkja pedig nemcsak új, hanem talán az egyik legelőkelőbb helyszín is. Rendezés során ezt a festői környezetet is beépítette az előadásba?

Látványvilágban a színház produkciói mindig a lehető legmagasabb minőséget nyújtják. Úgy gondolom, hogy a szabad tér, a kastélykert, a genius loci csak emelni fogja az est színvonalát.

A főúri elegancia és a fergeteges magyar virtus egyaránt jól fog mutatni ebben a különleges környezetben. A 48 fős zenekar a színpadon Pfeiffer Gyula vezényletével pedig nemcsak akusztikai, de vizuális élményt is nyújt az est folyamán.

 

https://kulissza.blogstar.hu/./pages/kulissza/contents/blog/99158/pics/lead_800x600.jpg
Angyal Márta,Budapesti Operettszínház,előadások,operettgála
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?